Mivel egyikünk sem kifejezetten édesszájú, magunktól nem választanánk édes chilis termékeket - éppen ezért örültünk, hogy Nagy Gábor, azaz Gabko egy édes, jalapenoból készült lekvárt is küldött nekünk. Kíváncsiak voltunk, hogy mit tud egy olyan termék, ami nem az erejével, hanem az ízével operál, így hamar rávetettük magunkat.

A termék már első ránézésre is bizalomgerjesztő: a helyes üveg és a márkára jellemző címke mellett a beltartalom is vonzza a tekinteteket, hiszen egy élénkpiros zseléről van szó. A lelkesedésünk a kibontás után sem csökkent, mert bár a termék valóban édes, de ez kivételesen semmit nem von le az értékéből, egy nagyon ízes, enyhén pikáns lekvárt kóstolhattunk. Mi quesadilla mellé próbáltuk, de gyakorlatilag bármihez el tudnám képzelni, akár sütikhez is - erre persze csak legközelebb lesz lehetőségünk, ugyanis annyira ráfüggtünk, hogy 3 nap alatt elpusztítottuk. Őszintén mondhatom, hogy ez a lekvár egy nagyon kellemes meglepetés volt, amit még azoknak is bátran ajánlok, akik nem rajonganak az édes ízekért - ebben az esetben megéri kivételt tenni. Nézzük a részleteket!

A terméket a Gabko Chili csapata biztosította számunkra, ez azonban nem befolyásolja a véleményünket!

Kevés nagyobb öröm van számunkra annál, mint amikor a termelők bizalmat szavaznak nekünk, és lehetőséget biztosítanak arra, hogy kipróbáljunk néhány új szószt. Különösen izgalmas, amikor több termelőtől kapunk hasonló szószokat, ilyenkor ugyanis az egyes termékeket egymáshoz viszonyítva is kipróbálhatjuk. A mai tesztben két jalapeno alapú szószt veszünk górcső alá: a Gabko tequilás jalapeno szósza éppen a napokban lett világbajnok, a Pokoli Konyha terméke pedig még számunkra is újdonság volt, így nagyon vártuk, hogy megkóstolhassuk.

Bár egy chiliszósz esetében az ízvilágnál nincs fontosabb, sokat nyom a latban a termék megjelenése is, ezen a téren pedig a jalapeno szószok nem panaszkodhatnak: friss, zöld színükkel azonnal meghozzák az ember étvágyát. Két tesztalanyunk színben szinte teljesen azonos, a beltartalom azonban okoz meglepetéseket, hiszen két merőben más ízvilágú termékről van szó. Ha megnézzük az összetevők listáját, láthatjuk, hogy a jalapeno mellett mindkét szószban helyet kaptak a fűszerek, azonban míg a Pokoli Konyha terméke cukrot is tartalmaz, a Gabko-ban az ecet és a lime garantálja a savasságot.Állagban nagyok az eltérések: a Gabko szósza darabosabb, a Pokoli Konyha terméke pedig homogén, viszont szerencsére mindkét szósz egyszerűen adagolható. Kiszerelésben szintén nagy különbségek vannak, hiszen míg a friss világbajnok a hagyományos 100 ml-s üvegben került a polcokra, a Pokoli Konyha terméke a szokásosnál nagyobb, 200 ml-s flakonokban kapható - meg kell jegyeznem, hogy ez számomra nagyon szimpatikus, hiszen 100 ml szósz nálunk többnyire csak néhány napig tart.

Miután alaposan szemügyre vettem a termékek állagát, kezdődhetett a kóstolás: a Gabko termékében egyértelműen a savas íz dominál, a Pokoli Konyha szósza pedig az édes-fűszeres kategóriát képviseli. Be kell vallanom, hogy az én ízlésemnek ezek az ízek már túl intenzívek, a tökéletes jalapeno szósz számomra valahol a két termék közt van - ha összegyúrnánk a Gabko izgalmas savasságát a Pokoli Konyha édességével és selymesen sima állagával, egy brutálisan jó szószt kapnánk. A termékek persze így is jók, jellegükből adódóan főleg egyszerű, mexikói fogásokhoz ajánlanám őket - visszafogott erejük miatt pedig kezdők is próbálkozhatnak velük. Bár a poszt végén szerettem volna győztest hirdetni, a verseny ebben az esetben olyan szoros volt, hogy az eredmény egyértelmű döntetlen: mindkét szósznak másban rejlik az erőssége, így mindkét terméket ugyanolyan szívesen fogom használni.

A termékeket a Gabko Chili és a Pokoli Konyha biztosította számunkra, ez azonban nem befolyásolja a véleményünket!

Azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy életem legjobb éttermi élménye a bécsi Santos volt. Teljesen véletlenül keveredtünk oda, mert közel volt a szállásunkhoz, de minden várakozásunkat felülmúlta: a különleges italok mellett fantasztikus mexikói ételeket kóstolhattunk, például a világ legjobb guacamoléját, korianderpestoval tálalt sült plantaint, valamint egy hatalmas tál esquitest. Az esquites egy egyszerű, mexikói kukoricasaláta, melyet gyakorlatilag ezerféleképpen variálhatunk, az alapját azonban a ropogós, édes kukorica adja. Mondanom sem kell, hogy télen ezt nem egyszerű beszerezni, így hacsak nem tudunk friss, csöves kukoricához jutni, készíthetjük jobb minőségű konzervkukoricából is. Az én kedvencem a paradicsommal, egy kevés snidlinggel, és sok-sok csípőssel készült változat, melyhez a következőkre lesz szükséged:

• 3 cső friss csemegekukorica, vagy 1 konzerv
• 1 db közepes méretű paradicsom
• 50 g queso fresco (itthon az Aldis dán fehérsajtra, illetve a Lidl-ben kapható műanyag fóliás Friss sajtra hasonlít leginkább, de fetával vagy krémfehérsajttal is helyettesíthetjük)
• egy evőkanál friss snidling
• fél lime leve
• ízlés szerint koriander, tejföl, friss chilipaprika vagy chiliszósz, és kockázott avokádó
• só, bors

Ha friss kukoricát használunk, a szemeket éles késsel levágjuk a csőről, és félretesszük. Ha konzervből készítjük, a kukorica levét lecsöpögtetjük, a kukoricát pedig konyharuhán vagy papírtörlőn alaposan megszárítjuk. Ezután felhevítünk egy nagyobb méretű teflonserpenyőt, majd ha már kellően forró, belezúdítjuk a kukoricát, és folyamatos kevergetés mellett, kb. 10 perc alatt meggrillezzük, 5 perc után pedig hozzáadjuk a lime levét, és sózzuk, borsozzuk. Ha ezzel megvagyunk, apró kockákra vágjuk a paradicsomot, felaprítjuk a snidlinget, a koriandert, a chilit, valamint az avokádót. Egy nagyobb tálban összeforgatjuk a hozzávalókat, a tetejére morzsoljuk a sajtot, és tejföllel, korianderrel, vagy snidlinggel díszítjük. Az esquites önmagában is kiváló, de a legjobb salsaként, tortilla chipsszel kísérve - és persze jó csípősen!

Bár korábban is hallottam már a Fuego termékeiről, a kóstolás valamiért kimaradt - eddig. A legutóbbi szószrendelésemkor ugyanis erre a tiszta Trinidad Moruga Scorpion velőre esett a választás - a leírás alapján nem volt miben csalódnom, nézzük, hogy ez valóban így is történt-e!

A szósz a már-már hagyományosnak számító 40 és 100 ml-s üvegekben került forgalomba, mondanunk sem kell, mi a nagyobbikat választottuk. Az arculat, a címke, az üveg ízléses, a logo szép, az egész design szimpatikus, így nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen minőség került az üvegekbe.

Bevallom, már a szósz kibontásakor éreztem, hogy ezt bizony szeretni fogom: mivel nem rajongok a túlfűszerezett, túlbonyolított chiliszószokért, egy 100%-os Moruga velő csupa jóval kecsegtetett. Az ismeretlen szószokat először mindig magában kóstolom, hogy semmi ne vonja el a figyelmemet, ezt azonban bármivel kóstolhattam volna, a főszereplő így is, úgy is a szósz maradt volna. Ez egy nagyon csípős, nagyon jó szósz, pontosan olyan, amilyennek elképzeltem!

Be kell vallanom, hogy a Sárréti Chilifarm termékeitől elég hosszú ideig a termékek nevei riasztottak el - úgy éreztem, hogy egy Csak Norris - palackozott pörgőrúgás, egy Chernobyl - megphingATOM, vagy egy Fire in the hole nevű terméknek egyszerűen nem én vagyok a célcsoportja.

Szerencsére a kíváncsiságom nem hagyott nyugodni, ezért amikor a közelünkben jártak, beruháztunk két üvegre az egyik legcsípősebb szószból, a Csak Norrisból. Az előítéleteimet már akkor sikerült eldobnom, amikor először beszéltem velük, ugyanis nagyon kedvesen félretették nekem a gyorsan fogyó szószokat, és szerencsére a pozitív tapasztalataim csak tovább nőttek. A termékek arculatában, a címkében, a logóban, az apró részletekben látszik, hogy ebben tényleg volt munka, ez pedig pozitívum - persze az egész mit sem ér, ha az üvegbe kerülő szósz nem jó. Szerencsére erről szó sincs, a Csak Norris egy nagyon korrekt szósz, bármihez szívesen használtam, ár-érték arányban pedig tényleg kiváló!

A Chili Hungária Manufaktúra Kegyes Halál nevű szószára a 2015-ös Csípős Fesztivál óta fenem a fogam, akkor ugyanis sikerült lekésnem róla, és már csak egy kis kóstoló maradt. A szósz íze és ereje akkor nem ragadt meg túl mélyen az emlékezetemben, ugyanis hatalmas volt a tolongás a pultnál, így amikor nemrég belefutottam egy nagyobb kiszerelésbe, megrendeltem.

A szósz helyes, 100 ml-s üvegekben kerül a polcokra (ezen kívül létezik egy kisebb, 40 ml-s kiszerelés is), aminek a praktikusságáról lehet vitatkozni, annyi azonban biztos, hogy egy teáskanállal már nem lehet lenyúlni az aljára. A név és a címke azt sugallja, hogy egy elképesztően csípős szószról van szó, amivel többé-kevésbé egyet is tudok érteni - bár önmagában kóstolva nem hozta azt a "földhözvágós" élményt, amire vártam, ételekhez adva szerencsére nagyon jól működik. Fejenként kb. egy kávéskanálnyi mennyiséget használok, ha kellemesen csípős ételt szeretnék készíteni, egyszer fordult elő, hogy kicsit megszaladt, és ennek a kétszerese ment a levesembe - akkor már kezdtem megérteni, hogy miért pont ezt a nevet kapta. Összességében ez egy kellemes szósz, és külön öröm számomra, hogy mindenféle ételben megállja a helyét.

Talán meglepődtök majd, ha azt mondom, hogy kb. 4-5 évvel ezelőttig semmilyen szinten nem bírtam, és nem is szerettem a csípőset. A vízválasztó egy adag forró jalapeno poppers volt, ezután azon kaptam magam, hogy folyamatosan csak a csípőset kívánom, így elkezdtem ismerkedni a különböző fajtájú chilipaprikákkal és szószokkal. Ma már nosztalgiával gondolok vissza az időkre, amikor egy jalapenotól is könnyezett a szemem, így a mai posztban arról olvashattok, hogy miként érdemes elkezdeni a chilivel való ismerkedést - mert nem mindegy ám, hogy csináljuk.

1. Kezdd az enyhébb fajtákkal! Valószínűleg ezt a pontot nem kell túlmagyaráznom: ha életedben nem ettél még csípőset, ne azzal indíts, hogy egyben elrágsz egy Carolina Reapert. A csípős érzést okozó vegyülethez, a kapszaicinhez hozzá lehet szokni, így érdemes lassan, fokozatosan beépíteni az étrendedbe.
2. Tudd, hogy mit bír el a gyomrod! Ha okosan csináljuk, a chili legfeljebb annyi bajt okozhat, hogy izzadunk, kipirulunk, és folyik a könnyünk - a hányás, a hasmenés és a hasi görcsök egyáltalán nem tekinthetők normálisnak, így ha te így jársz, utána kell járni az okának. Emésztőrendszeri panaszokat okozhatnak például a savanyított chilikészítmények (pl. az üveges jalapeno), valamint a magot tartalmazó szószok és termékek, ezeknek az emésztése ugyanis nehezebb, mint pl. egy szűrt, hőkezelt chiliszószé, vagy egy alaposan kimagozott friss chilié.
3. Kísérletezz a kedvenc ételeiddel! Kevés étel létezik, aminek ne állna jól egy kis pikáns mellékíz, így nyugodtan kezdj el kísérletezni, és adj egy kevés chilit a kedvenc ételeidhez: nincs az a hamburger, burrito, tésztaétel, vagy akár desszert, amit ne lehetne feldobni egy finom chiliszósszal, vagy egy kevés friss chilivel, gondolj csak egy jó chilis csokifagyira!
4. Nem csak egyfajta csípős létezik! Bizonyára magadon is észrevetted már, hogy bizonyos csípős ízeket jobban bírsz, másokat pedig egyáltalán nem - ez nem véletlen. A csípős érzetet adó vegyületek ugyanis igen változatosak: a chilifajták csípősségét adó kapszaicinre meglehetősen hasonlít a bors erejét adó piperin, valamint a gyömbér vegyülete, a gingerol - ezek a szájnyálkahártyán, illetve a nyelven okoznak hosszan tartó, csípő érzést. Ezektől nagyban különböznek a mustárban, tormában és wasabiban található vegyületek, azaz a szinigrin és a szinalbin, ezek ugyanis könnyű molekulák lévén főként az orrmelléküregekben fejtik ki a hatásukat - ezért van az, hogy egy csípős mustár azonnal az orrunkba "száll". Tehát ha eddig azért nem mertél chilit enni, mert a torma csípősségét nem bírod elviselni, nyugodtan vágj bele, hiszen nem ugyanarról a vegyületről van szó!
5. Csak akkor edd, ha jól esik! Bár egyre több tanulmány jelenik meg arról, hogy a kapszaicin meghosszabbítja az életünket, ha nem esik jól, az egésznek semmi értelme. Fontos, hogy szeressük azt, amit eszünk, így ha úgy érzed, hogy képtelen vagy megszeretni a csípőset, nem kell erőltetni - végülis számtalan új ízzel kísérletezhetsz ezen kívül is!

A poszt címéből valószínűleg már kitaláltátok, hogy a Gabko klasszikus piros szósza volt az első termelői chiliszósz, amit valaha kóstoltam. Mivel előtte főleg friss paprikákkal és gyengébb bolti szószokkal kísérleteztem, mondanom sem kell, mekkora volt a váltás - azt hiszem, ezen a ponton váltott át az érdeklődés függőségbe.

Nagy Gábor, azaz Gabko az első magyar chilitermelők közt volt, piros szósza pedig bizonyára hozzájárult ahhoz a chiliőrülethez, amit az utóbbi 1-2 évben tapasztalunk - na nem mintha bánnánk. Az émelyítően sós, ecetes, enyhén csípős szószok után szinte megváltás volt egy ízes, valóban csípős szószt a kezembe venni, így nem csoda, ha az évek során az egyik kedvencemmé vált.

Mivel ez volt az első termékteszt, a végén kicsit beszéljünk arról, hogy mi alapján tesztelünk mi: természetesen ahogyan nincs két egyforma ember, úgy nincs két egyforma ízlés sem. Éppen ezért a terméktesztjeink nem lehetnek teljesen objektívak, hiszen elképzelhető, hogy ami nekünk enyhén csípős, az másoknak kibírhatatlanul erős, és fordítva. Az, hogy nekünk mennyire tetszik a fűszerezés, a kiszerelés, a terméknév, a weboldal, vagy bármi más, kizárólag a saját ízlésünket tükrözi, az objektívebb értékelés miatt azonban minden terméket ketten pontozunk, így nem csak egy, hanem rögtön két véleményt is láthattok - reméljük, ez segíteni fog titeket abban, hogy megismerjétek és megszeressétek a chilis termékeket. Mivel mindketten elég jól bírjuk a csípőset, kezdőknek azokat a szószokat ajánljuk, melyek a csípősségi skálán 2-4 pontot kaptak, a 10 ponttól viszont még a gyakorlottak is óvakodjanak!